A verseny vesztesei

Kopiás Attila Steve 2009.01.15. 02:52

Évek óta hallgatjuk, hogy nem mehet tovább ez a jelenlegi gondoskodási szint, hogy az állam mindent a seggünk alá tol. A kormány reformokkal jön, ha pedig egy picit nem, azonnal az ellenzék kezdi el követelni, hogy csökkentsük a szociális kiadásainkat, vagy éppen magukat roppant modernnek tartó gondolkodók kelnek ki a fűtés ártámogatása mellett. Erősödjön végre az a verseny, attól pezsdül a magyar vér.

Jutott eszembe ma, 2009. január 15-én beírni az index keresőjébe a “kihűlés” szót.

A cikkek szerint csak idén, ebben a két hétben 43-an haltak meg Magyarországon kihűlés miatt. Negyedük hajléktalan, a többiek nagy része csak takarékosságból kénytelen volt fűtetlen szobában aludni.

Többen vannak, mint mondjuk a gimnáziumi osztályom létszáma volt. És mind “vesztesei” ennek a versenynek.

Nem vagyok semmilyen verseny ellensége - bár nagy rajongója sem - de szerintem nem kérdés, hogy egy olyan társadalmi-gazdasági rendszer, ahol a XI. század Európájában naponta többen halnak meg anyagi okokból, az fenntarthatatlan, embertelen és semmilyen létjogosultsággal nem rendelkezik. Elmúlt gazdasági-társadalmi rendszereket pont az alapján szoktunk megítélni, követeltek-e direkt és indirekt halálos áldozatokat. És ez a rendszer itt, a saját házainkban, saját utcáinkon is követel, nem véletlenszerűen, hanem rendszeresen, nem magától, hanem politikai vezetők döntéseinek köszönhetően.

Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy mitől fordul föl jobban a gyomrom: magától a ténytől, hogy ilyen előfordulhat, vagy a rendszer mai népszerűsítőitől, akik próbálják mosdatni az egészet…


A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr691039031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • : Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Nincs megjeleníthető elem

Humanista hírek

Nincs megjeleníthető elem

 
süti beállítások módosítása