Kedves SZDSZ

Kopiás Attila Steve 2009.05.04. 00:36

Ma láttam a metró aluljáróban az új plakátotokat, amin egy szabaddemokrata fiatalember és egy kapucnis forma szerepelnek, kék és árpádsávos háttérrel, az üzenet pedig, hogy vajon mit szeretnénk, harmadik erőként vajon ki döntsön gazdasági kérdésekről, törvényekről.

Nos, én nagyon nem szimpatizálok veletek, mert a számomra fontos értékek jó részét másfél évtized alatt sikerült olyan szinten lejáratnotok, hogy mára szitokszóvá váltak. Emellett nem igazán értem azt sem, ha tizenévnyi kormányzásotok után az összes kisebbség elleni előítélet csak nőtt, érdemben viszont gyakorlatilag semmit nem tettetek a szegregáció megszűntetése és a jogegyenlőség érdekében, akkor mégis mi a nátháért kéne bárkinek is rátok szavaznia, hiszen szemmel láthatóan még az egyik legjobban reklámozott témátokban is brutálisan kontraproduktívak vagytok. De alapvetően jó lelkű gyerek vagyok és látom a vergődéseteket. Előbb a számszeríjas budapestes szórólap, most a kapucnis plakát. Értem a törekvést, de ez így halk, nem lehet ennyire komolytalanul kommunikálni, lehet, hogy sokan nem fogják megérteni, így hát hadd javasoljak egy sokkal egyértelműbb tervet:

 

 

Ugyanúgy nettó baromság, ugyanúgy hülyének nézitek a saját reménybeli szavazóitokat, ugyanúgy nem szól egy büdös szót se arról, hogy miért pont a szélsőjobb és köztetek kéne épeszű embereknek választania, ugyanúgy nem mond semmit arról hogy mégis mit tennétek az ügy érdekében, de legalább kőkeményen oda van rakva, hogy vagy a nácik, vagy ti.

P.S.: El ne felejtsem: különösen undorítónak tartom, hogy ennyire ostobán és gerinctelenül próbáljátok kihasználni azokat az embereket, akik többek között a ti regnálásotok miatt is egyre erősebb feszültségekkel kell szembenézzenek, egyre erősödnek velük szemben az előítéletek és hát ők azok, akik minden nap kéznél vannak ha némi agressziót kell levezetni, nem ti. Tudjátok mit? Legyetek inkább sima kapitalisták, akkor is mindenki utálni fog titeket, de legalább nem ártatlanokon vezetik majd le a dühüket...


A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr611101420

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: GayBears Blog 2009.05.07. 09:59:37

Plakátkiállítás, EP választás 2009.Az szdsz profi ami a kampányokat és a gyűlöletkeltést, uszítást illeti (ezeket profibban műveli már mint a Jobbik vagy a Miép). Legutóbbi kampányában ismét az emberek félelmeire apellál, illetve a félelemkeltéssel próbál…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kopiás Attila Steve 2009.05.05. 06:44:45

p.s.2: Ez nem valami átgondolt, hivatalos állásfoglalás, csak egy sima éjszakai lefáradásból fakadó ötperces geg, kéretik eszerint nézni...

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.07. 14:25:37

Nekem a rendőrös jobban tetszik. Ott aztán tényleg lehet választan harmadik erőt...:)

Kopiás Attila Steve 2009.05.08. 05:26:07

@GayBears: Melyik rendőrös? Amikor csináltam a plakátot, még nem láttam mások alternatív verzióit, csak spontán felindulás volt. De most átnéztem az általad a postban linkelt példákat, és nem leltem rendőröset...

marokkó marci 2009.05.12. 04:15:16

@KA_Steve:
én értem, h az LMP+HP most nagyon az SZDSZt utálja, de sztem ez kezd kissé kontrproduktív lenni. Ma Magyarország közel sem lenne ennyire demokratikus, ha nem lett volna szdsz. ezt neked is be kell látnod.
a másik, hogy az szdsz teszik, nem tetszik felvállalt bizonyos kérdéseket, amik megosztják az embereket. így a meleg és cigánykérdést. tette ezt akkor is, amikor választói nem preferálták.
ezzel ellentétben drog, meleg és romaügyben az lmp+hp hallgat. schiffer kijelentette, h nem aktuális a melegek jogainak kiterjesztése. szégyen...
én értem, h a LEHET MÁS A POLITIKA bóvliszlogen több szavazatot hoz, mint konffrontálódni a jobboldali nézetekkel,sőt azt is, hogy Ivády gábort és mile lajost még meg győzni, h a meleg és a drogos is emberből van, de a humákban tiszteltem, h bátrak, és bocsássatok meg, de most úgy tűnik, h ez mocsok szdszes banda is tökösebb, mint amilyenek ti vagytok...
de ettől függetlenül drukkolok, de komolyan, csak kicsit bátrabban és okosabban.

Kopiás Attila Steve 2009.05.12. 08:01:43

@marokkó marci:
1) LMP-ről semmilyen kérdésben nem tudok nyilatkozni, más párt. Ha érdekel valami, kérdezd őket, nekik is van blogjuk meg minden.
2) HP biztos nem utálja se jobban se kevésbé az SZDSZ-t, mint eddig. Konkrétan emberi jogi kérdéseket leszámítva mindig is ellenkező véleményen voltunk kábé mindenről, mint pl háborúk, neoliberalizmus, eüprivatizálás, tandíj, környezetvédelem és állampolgári beleszólás a befektetők érdekei felett stb. Tekintve hogy én kábé azóta vagyok aktivista, amióta ballib kormány van, így politikai tevékenységeim túlnyomó részében a kordon ellenkező oldalán voltunk.
3) Az emberi jogi témákat pedig nem "képviseli" a szadi, hanem szavazatszerzésre használja és lejáratja. 11 év formális és informális kormánypartnersége tehető mércére. Sikerült-e dekriminalizálni a füvet? Nem. Sikerült-e megvalósítani a melegházasságot és örökbefogadást? Nem, sőt a július 1-től érvénybelépő regisztrált párkapcsolati törvény még azt a furcsa helyzetet is okozza, hogy hivatalosan egyedülálló (csak a gyakorlatban azonos nemű élettársi viszonyban élő) nő fogadhat örökbe gyermeket, de ha regisztrált az élettársi kapcsolat, akkor már nem. Csökkent-e a romák elleni előítélet és javult-e a szociális helyzetük. Nem, sőt és nem, sőt. Sikerült-e kiterjeszteni a demokratikus jogokat? Nem, sőt. A szadi lett a korrupció mintaképe, állandó a lakossági csoportok konfrontációja a szadis támogatottságú önkormányatok törvényellenes beruházásaival, főpolgármesterünk meg Gergényinek osztogat díjat a látványosan elcseszett tömegoszlatási gyakorlatáért, de még sorolhatnám...
4) A HP biztos nem hallgat meleg, roma és drogügyben sem, amit a velünk egyetértők és ellenzőink is pontosan tudnak. Csak tegnap pride.hu-n, kender.blog.hu-n és kuruc.info-n is találkoztam olyan kommenttel/cikkel, ami erre utalt.
- A HP volt az első magyarországi párt, aki 2003-ban(!) síkraszállt a melegek házasodási jogáért és mi voltunk az egyetlen bármilyen szervezet, aki a 2007-es melegfelvonulás atrocitásaira reagáltunk bármilyen eseménnyel, méghozzá egy melegesküvő-performansszal. Jegyzem a téma egyébként az LMP honlapján fentlévő, OVB-hez is leadott önéletrajzomban is megjelenik.
- A magyarországi romakérdés kettős. Egyrészt etnikai-emberijogi. Ezen a téren elég sokat dolgoznak humanista szervezetek, számos közös akción vettünk részt roma szervezetekkel vagy másokkal, de azt nagyon látni kell, hogy ez a probléma annyival nem megoldható, hogy azt mondod, rasszistának lenni rossz. Ezen a téren maximum véleményformálni lehet, ezen a téren pedig szerintem a humanisták a legkövetkezesbben állnak ki az erőszak és megkülönböztetés minden formája ellen. A másik téma pedig szociális. Magyarországon 3 millió ember él szegénységben. Ennek maximum egyharmada lehet roma, azaz kétharmad arányban fehér többségi társadalom tagja az áldozata. Itt nem etnikai kérdésről van szó, hanem szociális válságról és a vidék magára hagyatásáról. Ebben az aspektusban pedig elég releváns a téma számunkra, konkrétan egy gyökeres szociális változás az egyik legfőbb üzenetünk.
- Drogügyben tagadhatatlan, hogy nem vagyunk hiperaktívak, nem is nagyon leszünk kampányszinten. Ismert az álláspontunk, ellenezzük a fűfogyasztás kriminalizálását és támogatjuk a szabályozott legalizálást, és az ártalomcsökkentést minden téren. De nem ezt látjuk ma a világ és a magyar társadalom legfőbb kérdésének, így nagyon sok más dolog van, amiről hamarabb beszélünk, mint erről beszélnénk.
5) Írtam két kommentben is már. A post saját magánötletem, ötperces gegem. Se stratégia nincs mögötte, se bármi központi egyeztetés. Magánvélemény, ennél jobban nem tudom körülírni.
6) Populizmussal vádolni minket, elég erős... Másfél évtizede létezik itthon Humanista Párt, azóta ugyanazon az elvek mentén politizálunk. Most együttműködünk az LMP-vel, mert személyesen régi ismerőseink és új kezdeményezésként számos pozitív dolguk van, amikkel maximálisan egyetértünk. És megint másokkal nem, ezért vagyunk két külön párt és nem egy. Tagadhatatlan, hogy számukra fontosabb a sikeres választási szereplés, mint számunkra. Én mindkét útnak látom az előnyét. Ők kevesebbet, de sikeresebben szeretnének képviselni, mi pedig nem engedünk az üzenetünkből akkor sem, ha ez totális médiacsenddel és minimális támogatottsággal jár.
7) Két napja fogadták el az EP indulásunkat. Még 1-2 nap türelmet hadd kapjunk a választási kampányunk elindításához. Előre láthatóan 4 fő téma mentén építjük fel az üzenetünket: béke és leszerelés; sokszínűség és megkülönböztetés-mentesség (nevesítve romákat és melegeket); gyökeres szociális változás (erősen érinti a romákat, lásd fent); valós demokráca. Ha bármilyen konkrét ötlet van, miszerint "az legyen benne szerintem, hogy...", szívesen látom, annyit mindenképpen tudhatok mondani rá, hogy támogatjuk/nem támogatjuk.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.05.12. 11:20:24

Remélem, minél hamarabb eljön az idő, amikor ti meg az LMP lesztek a liberális baloldal és nem az SZDSZ és az MSZP.

marokkó marci 2009.05.12. 15:03:24

@KA_Steve:
most erre csak azért kell reagálnom, mert nem voltál teljesen igazságos. az szdsznek 19 képviselője van a parlamentben, így aligha egyedül dönt, pl a regisztrált élettrási kapcsolat ügyében. de az biztos, h ez sem lenne, ha nme lenne szdsz, sőt távoltartási törvény sem(ez is olyan amilyen, de mondom, ez egy 19 fős frakcio), és sorkötelezettség megszüntetése is egyedül az szdsz javaslata volt. személyesen Konrád györgynek köszönhető, hogy európa legliberálsiabb drogtörvénye lett Magyarországnka a Horn-.kormány alatt. ezt afidesz megszüntette persze. Magyar Bálint minisztersége alatt pedig Mohácsi Viktóriával komoly antiszegregációs programot indítottak, ami egyébként az önormányzatok és hiller miatt állt le.
szval nem olyan tiszta a kép...
sztem tök jó, h csináljátok, tényleg. csak azt kell látni, h aligha azt kell ütni, aki 20 éve egyedül képvieseli az emberi jogokat. és a gergényi...persze...ha kuncze vagy kóka lenne az elnök, egy szavam nem lenne.
ti nagyobb államot akartok, de sztem elogadható az az álláspont is, hogy valaki úgy gondolja, h a személyes szféra szabadsága nem lehet teljes, ha nagy az állam.

a kampánya, miről bezsélsz az közös kampány lesz, avgy csak a humáéké?

Kopiás Attila Steve 2009.05.12. 21:31:15

@marokkó marci: Az SZDSZ mandátumainak száma a rendszerváltás óta: 93, 69, 24, 20, 20 (közös mszp-szdsz indulás zavar be a számokba amúgy). Szóval sok mindent lehet rájuk mondani, de azt nem, hogy soha ne lettek volna tényező, pláne, amikor a kormánytöbbség egyedül rajtuk múlott.
A Mohácsi Viktória féle antiszegregációs programot meg azért nem praktikus felemlegetni, merthogy ő pont visszalépett az EP jelöltségtől, méghozzá nem "az önkormányzatok", hanem "az SZDSZ-es önkormányzatok" miatt: www.hirado.hu/Hirek/2009/03/31/18/EP_valasztas_Mohacsi_Viktoria.aspx
Egyébként önmagában nem az a gond, hogy nem tudott mindent megvalósítani, amit csak akart az SZDSZ. Hanem az, hogy az emberi jogi tematikája _szinte_ kizárólag választásokra korlátozódik. Míg a választásokkor egy olyan párt képét jeleníti meg, ami 100%-ban az emberi jogokkal foglalkozik, addig a mindennapi cselekedeteiben max 1% az emberi jogi képviselet, sokkal nagyobb szerepet kap a neoliberális politika és még sokkal nagyobbat a rendszerszintű korrupció, ami már régen nem eseti ügy és eseti ballépések, hanem az egész pártfinanszírozási és gazdaság-stratégiai téma fő mozgatóereje. Persze, voltak jó pontjai és vannak jó emberei a szadinak is, mint ahogy mindegyik másik pártnak is. Az lenne a rekord, ha még ennyi sem lenne. De 1% eredményt letenni 20% tökölődés és 79% elkurvulás mellé, nekem kicsit kevés. Sőt...

A kampányunk részben közös, részben önálló lesz, hála annak, hogy a programunk részben közös, részben önálló. Egyetlen megkötés van, hogy egymást nem szapuljuk :+), de ez természetes is, ezen felül ki-ki a saját szája íze szerint tervezheti az önálló részét a kampánynak. Azaz ha az LMP nem beszél valamiről, vagy olyanról beszél, ami nem szimpatikus, akkor őket éri meg ezzel megkeresni, ha mi teszünk ilyet, akkor minket.

@Király Rák: Khm, elsőre mindig nehezen viselem, amikor leballiberálisoznak, olyan szinten nem érzek semmilyen lelki közelséget a jelenlegi balliberális erőkkel. De értem, mire gondolsz, hogy érted (remélem) és akkor kösz. Én is örülnék - mint azt többször írtam már különböző helyeken - ha a konzervatív oldal terén is nagyobb teret kapna az általatok képviselt habitus a jelenlegi pártok színvonala helyett...

marokkó marci 2009.05.13. 02:45:30

@KA_Steve:
említettes az szdsz neoliberális politikáját.
érdekelne, hogy a hp milyen kiutat lát a válságból? és bővebben, a gazdaságban milyen változásokat akar? nagyobb vagy kisebb állam? gondoskodóbbat? és ha igen, nme tartotok attól, hogy az állam mindenre ráteszi a kezét? én is újbaloldali voltam, de ma már úgy gondolom, h az állam csak elveszi az emberek szabadságát. ez nem zat jelenti , h a legszegényebbeket ne kéne támogatni, de ha az állam oszt el minden pénzt, akkor könnyen visszélhet a hatalmával. ha a nagyon kicsi az állam, akkor nem lehet megvenni az embereket, nincs korrupció, és az emberek magukért felelősek. nem csodát várnak, hanem felnőtt módjára vislekednek.
szval kiváncsi vagyok, h mi erről az álláspontotok, a szaditémát most hagynám, de sztem a legjobb bizonyíték arra, h miről bezsélek, hogy az lmp holdudvara és a szadié rendesen összeér, sőt lefedi részben egymást.

Kopiás Attila Steve 2009.05.13. 07:01:58

@marokkó marci: Abban nagyon egyet tudok érteni, hogy _ez_ az állam csak elveszi az emberek szabadságát, de nem hiszem, hogy erről az Állam mint eszme tehetne, sokkal inkább egy politikai demokrácia-deficitről van szó. Adózás terén baloldali, visszaosztás terén jobboldali állam, igazi gyöngyszem. :+)
Mi alapvetően egy teljesen új gazdasági logikát látnánk szívesen. Mindenképpen olyat, ami tanul a szocialista kollektivizmus rémálomba illő demoralizáló hatásából (mindenkinek joga van egyenlő módon szegénynek lenni), de nem hagyja magára a legszerencsétlenebb helyzetbe kerülő állampolgárait sem mint ahogy azt a neoliberalizmus teszi.
Számunkra alapvetően a közösség, a társadalom elsődleges célja, hogy a saját tagjai összesége igényeinek kielégítésére törekedjen. Ebbe egyaránt beletartozik a "leave no mean behind" szociális érzékenység, ami az alapvető emberi jogként kezeli az életfeltételekhez szükséges környezetet, de a gazdasági szabadság biztosítása is, ami lehetővé teszi az állampolgároknak, hogy több munkával több anyagi előnyhöz juthassanak. Amit érdekes módon a jelenlegi hatalomkoncentrációra épülő rendszer pont hogy nem támogat, pedig ez a legfőbb marketingszlogenje. Egy-két kivételes mintagyerektől eltekintve a gazdagodó réteg származásra, születési anyagi helyzetre, arisztokratikus kapcsolati hálóra építve jutott el oda, ahova, míg a "dolgozz keményen és anyagilag gyarapodni fogsz" réteg fele örül ha fent tudja tartani a jelenlegi életszínvonalát, a másik felének meg már nincs minek örülnie...
Nekem az egyik legfelfoghatatlanabb, hogy a XXI. század Európájában az ember meghalhat gyógyítható betegség, hideg, éhség miatt, ez szerintem teljességgel elfogadhatatlan.
Ez a szint az alapvető emberi jogok kérdése. Táplálékhoz, oktatáshoz, egészségügyhöz, hajlékhoz való jog. Ha az állampolgárai nagy részének ennyit nem tud (illetve nem akar) nyújtani az állam, ott nagy baj van. Itt még nem a "jó élet"-ről beszélünk, hanem arról, hogy van egy minimum szint, ami alá senkit nem engedünk zuhanni. Akkor sem, ha "megérdemli", nem szimpatikus, vagy bármi ilyesmi. Ez állami felelősség, állami kontroll alatt kell hát legyen. Ez nem feltétlenül kell jelentsen közvetlen centralitált irányítást, kézivezérlést, hiszen jellemzően a decentralizált helyi megvalósítások sokkal közelebb állnak a valósághoz, mint valami központilag kitalált okosság, de a dolgok koordinálása és a "minőségbiztosítás" mindenképpen központi feladatkör.
A következő szint a közérdekű terület, a közszolgáltatások témája. Pl közösségi közlekedés, infokommunikáció, kultúrához való hozzáférés, sport de legfőképp a munka. Itt az államnak jóval nagyobb teret kell adnia az egyéni lehetőségeknek, piaci ötleteknek, kísérleteknek, de figyelnie kell rá, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet, hogy a piaci automatizmusok miatt egyesek indokolatlan hátrányt szenvednek, ekkor ugyanis közvetlen vagy közvetett eszközökkel kell fellépnie. Itt olyanokra gondolok pl mint a falvakban a gyakorlatilag nem létező internetpenetráció miatt óriási digitális analfabétizmus, vagy éppen a vidéki lakosság jelentős részét érintő munkanélküliség. Ha a magánszektor ideálisan működik, nincs értelme cseszegetni, ha kicsit inog akkor elég valamerre motiválni, ha pedig nagyon gáz, akkor erős kézzel kell belenyúlni. Az állam célja az állampolgárainak biztosítani az egyidejű szabadságot és biztonságot. Ez itt már nem egy statikus terület, hiszen mint pl az internetpenetráció is mutatja, egy évtizede magánfelhasználásra kvázi öncélú eszköz gyakorlatilag az önfenntartás, munka, oktatás, tájékozódás, kommunikáció és politikai véleményformálás leghatékonyabb eszközévé vált.
A harmadik szint - bár ez sem egy merev határ - pedig az a terület, aminek hiánya vagy jelentős anomáliái sem veszélyeztetik az állampolgárok létbiztonságát. Itt valami roppantul drasztikus esettől eltekintve nem igazán van értelme az államnak sokat kavarni, éljen a szabad szellem, éljenek az új ötletek, kreativitás, rock&roll.

Összefoglalva koordináló államnak szoktuk mondani a koncepciót, ami egyszerre garantálja az alapvető létbiztonságot és az egyéni döntéseknek megfelelő személyes szabadságot.

Én mindig is zsigeri szinten rosszul voltam az óbalos, centralizált-kollektivista gazdasági megközelítésektől. Ismerek kedves és jó fej embereket, akik ilyenben hisznek, de nekem nagyon nem fekszik. A humanista gazdasági irányban pont az tetszik, hogy ezekkel szemben gyakorlatilag ugyanazon elveket képviseli a gazdaság területén, amit emberi jogi téren a liberális demokraták szoktak képviselni.

Emberi jogok terén alapvetés, hogy az én jogaim addig terjednek, amíg másokat ezzel nem sértek és (elméletben) ezen nem változtat az sem, ha valami miatt nagyobb hatalmam van. Nincs jogom elvenni az utcán a pénztárcádat akkor sem ha fizikailag erősebb vagyok és meg tudom tenni, akkor sem ha fel vagyok fegyverezve és azért tudnám megtenni, de akkor sem ha meg tudom fizetni az emberanyagot hogy túlerőben legyünk és még sorolhatnám. A jelenlegi gazdasági környezet (neoliberalizmus, vagy a szociáldemokrácia nevű neloberlizmus lilght) pedig alapvetően így néz ki, ez utóbbi annyi kiegészítéssel, hogy ha durván kirabolnak, akkor kapok némi segélyt és lehet, hogy ellátják a sebeimet. Gyakorlatilag ezen a téren semmi mást nem szeretnénk, mint hogy az utcai életre vonatkozó törvények megfelelői vonatkozzanak a gazdasági életre is. Ha a jelenlegi gazdasági versenykörnyezetet kivetítenénk az utcára, nagyon fura világ lenne, konkrét vadnyugat v2.0, ahol nem hiszem, hogy túl sokan jól éreznék magukat. Konkrétan amikor "igazságos versenyben" kéne megküzdeni egy kisebb tankhadosztállyal, nehezen venném föl a tempót, de talán a gazdasági vadnyugat jelenlegi nyertesei is... (Asszem a jelenlegi szociáldarwinisták által tolt "csak a lusták és bénák nem tudnak érvényesülni a versenyben" érvrendszer hirtelen megszűnne és nagyon komolyan lobbiznának a gondoskodó államért... :+)) Semmi gond azzal, ha valaki erős vagy gazdag, sőt mindkettő tök jó, de egyikkel se legyen lehetősége visszaélni és erőszakot tenni a gyengébben, szegényebben.

A másik ilyen a demokratikus mechanizmus, aminek célja, hogy a hatalom az állampolgárok kezében legyen. Nyilván nem lehet tökéletes a rendszer (mondjuk ami van, azt nagyon kéne még fejleszteni), de legalábbis alapvetés, hogy nem támogatjuk a politikai hatalomkoncentrációt, a hatalom legfőbb birtokosa mindig a nép. Hát, ehhez képest ha a jelenlegi gazdasági életet politikai berendezkedésre vetítenéd át, az egy erőteljes feudális arisztokrácia lenne, vagy ízlés szerint a pártállami diktatúrát is hasonlíthatjuk. Láncba szervezett függési rendszer, minél lejjebb vagy, annál kevesebb döntési jogod van akár a saját cselekedeteid fölött is. Tök jó, hogy vannak demokratikus politikai jogaid, de a gazdasági szereplők régen nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a demokratikus legitimációval rendelkező szereplők. Valami miatt általános gondolkodás, hogy a közügyeknek csak egy szegmensébe kell tudjanak az állampolgárok beleszólni, konkrétan abba, mi nem gazdasági érdek. Csakhogy egy olyan világban, ahol a nemzetközi gazdasági erők jóval hatalmasabbak, mint egy-egy nemzetállam teljes politikai képviselete (gondolj bele pl mi lenne, ha holnap pl kijelentenénk, hogy nem fizetünk a rendszerváltás előtti diktatúra nyugati hiteleiért tovább...), ott csak illúzió, hogy az állampolgároknak bármi beleszólásuk van a döntésekbe. Itt szintén a befektetői érdekek - lásd szocializmus hibái - és a munkavállalói érdekek összehangolása az érdekes. A humanista gazdaságpolitika éppen ezért erősen épít a munkahelyi demokrácia, dolgozói részesedés és a dolgozói tulajdon kiterjesztésére a befektetői érdekeltség megtartásával.

Nah, elég összeszedetlen, gazdasági modellt blogkommentben kifejteni kvázi lehetetlen vállalkozás, de most ennyire futotta, kérdezz még nyugodtan. Ahogy van időm, igyekszem válaszolni, bár gyorsreagálást nem ígérek. Pont a program véglegesítése zajlik ezerrel, csapatmunka, nemzetközi anyagok szinkronizálása, aktualizálás, megfogalmazás stb, blogolni is ezért nincs időm...

heima (törölt) 2009.05.14. 20:39:30

kapitalistának? te nem vagy kapitalista?

Kopiás Attila Steve 2009.05.15. 00:29:12

@heima: Huhh, nem.
A dogmatikus, hatalomkoncentrációval járó, uniformizálásra törekvő, emberek közti egyenlőtlenséget növelő, pár százmillió ember éhhalálát okozó rendszerek - mint a létező szocializmus vagy a létező kapitalizmus - valahogy soha nem voltak a kedvenceim.
Mindkettő részben szép elméletekre épül, de látjuk, hogy mindkettő megvalósult verziója elég messze áll az utópiáiktól.
Én alapvetően, mint ezt fent kicsit hosszabban is kifejtettem
- a demokratikus értékrendben hiszek, abban, hogy az állampolgárok kell legyenek a hatalom legfőbb birtokosai (hatalom-decentralizáció);
- abban hiszek, hogy a saját szabadságunk odáig terjed, amíg mások szabadságát ezzel nem sértjük, amit a gazdasági, politikai, morális stb hatalommal való visszaélés (aka erőszak) ugyanannyira nem teljesít, mint a fizikai erővel való visszaélés;
- és végül de nem utolsó sorban hiszek abban, hogy vannak bizonyos civilizációs minimumok, a szolidaritásnak egyfajta minimuma, ami alá semmilyen okból nem süllyedünk, ezek az alapvető létbiztonsághoz köthető dolgok.
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • : Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Nincs megjeleníthető elem

Humanista hírek

Nincs megjeleníthető elem

 
süti beállítások módosítása