Szavazz-e az LMP-re?

Kopiás Attila Steve 2010.04.09. 20:44

Mivel elég sokan keresnek meg ismerettségi körömből ezzel a kérdéssel - olyanok is, akik a közös LMP-humanista EP kampánynál még picit sem érdeklődtek, gondoltam összegyűjtök pár nézőpontot, ami segíthet. Jelezném, hogy én végül mindösszes aggályom ellenére némi cédulagyűjtéssel is segítettem Scheiring Gábort, rájuk szavazok listán és egyéniben is, valamint őszintén szurkolok nekik.

Az LMP egyik nagy kérdése volt, miszerint gazdaságpolitikailag hol állnak. Azt tudjuk, hogy ökológiailag elkötelezettek, erősek a demokratikus témák feldobásában, nyitott kampányszámlájuk van, és a mélyszegényeket legjobban érintő témákban (vidékfejlesztés, romaintegráció, hajléktalanügy) is nagyon egyértelmű az elkötelezettségük. Lehetett tudni, hogy az Alapító Okiratukban még alternatív politikai erőként, a kapitalizmussal szemben, a globalizáció áldozatai mellett definiálták magukat, azonban az utóbbi hónapokban már a legtöbb megnyilvánulásuk fenntartható kapitalizmust és ökoszociális piacgazdaságot emlegetett, amivel csak az volt a probléma, hogy pontosan nem lehetett sejteni, mit is takar. Nemrégiben viszont kijött a több, mint 200 oldalas programjuk, majd Scheiring Gábor röviden is összefoglalta a gazdasági skálán elfoglalt helyzetüket.

Ez alapján egyértelmű, hogy politológiai szempontból egy hagyományos ezredfordulós szociáldemokrata pártról van szó, precízen teljesítik annak összes paraméterét. Röviden összefoglalva ez egyfajta reformkapitalizmust jelent, aminek nem áll szándékában lecserélni a jelenlegi rendszert valami alapjaiban eltérőre, hanem igyekszik a hatalomkoncentrációból adódó leglátványosabb hibáit némileg csökkenteni.

Innentől, hogy teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a kapitalista rendszeren belüli reformista pártról van szó, megnézhetjük különböző nézőpontokból, hogy mikor éri meg rájuk szavazni és mikor nem. Mivel hiszek a lelkiismereti politizálásban, ezért igyekeztem mindenhol az őszinte szempontok alapján javasolni, pragmatikus érveket elsősorban azoknak adva, akik önmaguk a pragmatizmushoz húznak.

1. eset: ha balra állsz a kapitalizmustól

Bár a kapitalisták szeretik azt állítani, hogy mindenki aki nem ők, az kommunista, ez szerencsére kicsit sincs így. A viszonylag szűk szovjet- vagy kádárnosztalgiát tápláló réteg mellett némileg szélesebb azok köre, akik a megvalósult szocializmus és kapitalizmust egyaránt elutasítva alternatív, valóban fenntartható társadalmi rendszerek után kutatnak, míg a nagy többségük egyszerűen csak elutasítja a kapitalizmust anélkül, hogy alternatívát keresne. Itt alcsoporttól függ, hogy mi lesz a végeredmény.

1.a) Nem csak a kapitalizmust utasítod el, hanem az egész képviseleti demokrácia elfogadhatatlan számodra és erkölcsileg támogathatatlan

Neked egyszerű dolgod van. A választások napján menj pecázni, sétálj egy nagyot, vagy olvass egy jó könyvet. Mivel eleve nem szeretnéd támogatni a jelenlegi, számodra kiüresedett rendszert, így a pártokról eleve fölösleges lenne beszélni.

1.b) A képviseleti rendszer (mint átmeneti lehetőség valami számodra ideálisba) még elfogadható, de kapitalista pártra nem vagy hajlandó semmi esetre sem szavazni.

Feltételezve, hogy öntudatos állampolgár vagy, aki szeretne beleszólni a közügyekbe, elmész szavazni. A gond csak az, hogy ott nem látsz egyetlen nemkapitalista pártot (bár a fene se tudja, hogy a Jobbik hova esne, mindenesetre ők elvből nem játszanak). Neked nincs más választásod, mint érvénytelenül szavazni. Vannak, akik ezt precízen az összes jelölt beikszelésével teszik, mások emellett saját üzenetet is írnak, obszcén grafikát rajzolnak, a költészet napja alkalmából József Attilát jelölik, vagy kinek mi tetszik. Ami fontos, hogy legalább két helyre tegyél X-et a lapon. Ha üresen hagyod az összes karikát, akkor függetlenül az egyéb üzenettől, véletlenül előfordulhat, hogy szavazatszámláláskor egy rublika beixelődik, amitől hirtelen érvényes lesz a szavazat, ez pedig senkinek nem hiányzik.

1.c) Nem szereted sem a kapitalizmust, sem a kiüresedett képviseleti demokratikus kereteket, de örülnél annak is, ha csak egy picit javulna legalább a helyzet.

Emellett tudok legkönnyebben érvelni, tekintve, hogy én is ebbe a csoportba tartozom. Nem titok, hogy számomra a megvalósult kapitalizmus a háborúival, évi tízmilliós halálos áldozatot követelő éhínségeivel, gazdasági hatalomcentralizációjával és egyáltalán a totális embertelenségével egy kalap alatt van a megvalósult szocializmussal. Az LMP egyértelműen nem az én pártom, nem tesz próbálkozásokat sem majd arra, hogy gyökeresen megváltozzon a helyzet. Azonban számos olyan tagja van, aki elkötelezett mélyebb reformok iránt is, illetve gazdasági, ökológiai, szociális, demokratikus és emberi jogi témákban a jelenlegi opciók közül messze(!) a legjobbak, valamint dacára egy-két konkrét személlyel kapcsolatos problémáknak, emberi szempontból is a leghitelesebbek. Lehet, hogy szívesebben látnánk egy markánsabb politikai formációt a Parlamentben, jelenleg azonban ilyen választás nincs. Az LMP arra vállalkozik, hogy elvégezze a századát annak, amit szerintem el kellene. Ebből számomra egyértelmű, hogy mindaddig, amíg ők maguk hitelesek és nincs olyan választható erő, amely hajlandó lenne náluk tovább menni, addig az a kérdés, hogy szeretnénk-e, ha egy icipicit javulna a mélyszegénységben élők és a hajléktalanok helyzete, a demokratikus intézmények átláthatósága, és megjelenne az alapvető túlélésünkhöz szükséges környezettudatosság a politikában. Az én válaszom erre egyértelmű igen, így neked is azt javaslom: szavazz az LMP-re, még ha csodát ne is várj tőlük.

2) Szalonkapitalista vagy, azaz kifejezetten soha nem kampányolnál érte, meg zavar a kapitalizmus majd minden aspektusa, de - akár sokat gondolkodtál rajta, akár nem - végülis azon az állásponton vagy, hogy te jobbat nem tudsz, akkor legyen ez, csak legyen már egy picit élhetőbb, tisztább, emberibb

Itt nincs értelme alcsoportokban gondolkozni: az LMP kifejezetten a te pártod. A nagy pártok egyértelműen korruptak. Ez az MSZP aktuális népszerűségén látszik is, de ha elég idős vagy ahhoz, hogy emlékezz a Fidesz kormány idejére, akkor tudod, hogy náluk is elég hasonló a helyzet. Az MDF mindezt megfejelte még azzal, hogy a létező legtöbb botrányba próbált keveredni, az SZDSZ pedig gyakorlatilag megszűnt. A Jobbik ellen nem szívesen érvelnék: elfogadom, hogy van, aki szerint az országot a zsidók tartják kézben és a jelenlegi rendszer nyertesei a cigányok, ez azonban annyira súlyos valóságtorzulás, amivel ilyen szűk keretek között nem tudnék párbeszédbe bocsátkozni.

Az LMP-ről ezzel szemben csak ismételni tudom a fent leírtakat. Demokratikus és korrupcióellenes elkötelezettsége vitathatatlan, nem csak a pártokra közösen jellemző illegális pártfinanszírozás ellen lépnek fel nyílt kampányszámlájukkal, de az állami rendszereket is átláthatóbbá és felelősségre vonhatóbbá kívánják tenni. Ökológiai hagyományaik szintén megkérdőjelezhetetlenek, mind a tagok jó részének környezetvédő civil múltja, mind az eddigi javaslataik miatt. Igaziból az a szürreális, hogy a XXI. század elejére az ökológiai katasztrófa szélére sodródó bolygón ők az egyetlen választható párt, ami érdemben foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Szociális téren Misetics Bálintnak és társainak köszönhetően intenzíven foglalkoznak a hajléktalanság okainak csökkentésével és a lakhatással, Szombati Kristóf és köre a mélyszegénységben élők megsegítésén és a romaintegráción dolgozik, Scheiring Gábor és csapata pedig a garantált minimáljövedelmen és hasonló javaslatokon keresztül igyekszik erősíteni a szociális hálót. Emberi jogi témákban szinte mindenben kényelmesen középutas álláspontot képviselnek, így például bár nem tartják az azonosneműek házasodási jogát akut problémának, támogatják az LMBT egyenlőségi törekvéseket, vagy éppen ugyan nem mennek el a könnyűdrogot liberalizálásáig, mindenesetre dekriminalizálnák a fogyasztásukat.

Szintén említettem korábban az emberi hitelesség kérdését, ezügyben is verhetetlenek. Ellentétben a többi párt politikusaival, akiknél fel sem merül, hogy egyáltalán őszinték és hitelesek lehetnének, náluk túlnyomórészt ténylegesen a jó célban hívő, őszinte emberek alkotják a vezetést és az aktivistabázist is. Persze nem száz százalékos a találati arány, mint ahogy azt Faith Balázs ügye is mutatja, de mind hitelesség, mind demokratikus normák betartásában gyors és példás volt az ügy kezelése.

Szóval ha számodra valamelyik vagy mindegyik paraméterük szimpatikus, igaziból nem eget rengető világmegváltást, csak valamivel kellemesebb és emberibb közéletet szeretnél, a te voksod egyértelműen az LMP

3) Hiszel a kapitalizmusban, szerinted hibái ellenére mégis a lehető legjobb rendszer

A te helyzeteddel van a legnehezebb dolgom, mint a tőlem legmesszebb álló nézőponttal, de igyekszem a környezetemben ismert hasonló gondolkodású emberekből kiindulni.

3.a) A szabadpiaci elkötelezettség és következetes neoliberális kapitalizmus fontosabb, mint bármi más

Ebben az esetben nem tudom pontosan mi van, sok mindent értenek manapság emberek következetes kapitalizmus alatt, leginkább pártnézőpontoktól függ. Az MDF szerint ők és Bokros következetes konzervatív kapitalisták. Az MSZP szerint a Bajnai kormány volt képes hatásosan válságkezelni és meghozni a szükséges lépéseket. A Fidesz és környezete szerint ők azok, akik adócsökkentéssel képesek lesznek egyfajta emberarcú kapitalizmust megerősíteni. Szerintem tekintve hogy mindegyik hazudik, de tényleg mindegyik kapitalista, teljesen mindegy, mit mondanak, szóval válassz tetszésed szerint. Mindenesetre az LMP nem a te pártod. Lehet, hogy nem baloldaliak, de a neoliberális gazdaságpolitikától is távol állnak.

3.b) Fontos a szabadpiac és neoliberalizmus, de még fontosabb a hitelesség és tisztaság

Kifejezetten szürreális a helyzet, elvégre te kábé olyan távol állsz az LMP-től gazdaságilag, mint én, csak a másik irányba. Dacára annak, hogy gazdaságilag egymással abszolút nem értenénk egyet, számodra ugyanaz lehet az érv, mint számomra: lehet, hogy nem a te pártod az LMP, de a jelenlegi választási lehetőségek közül az egyetlen hiteles és tiszta formáció. Ha nem is tervezik jelentősen csökkenteni az állami újraelosztás mértékét, az állami intézmények átláthatóvá tétele és a korrupció csökkentése százmilliárdokat spórolna meg az államnak, ami a többi párttól nem elvárható eredmény... Azaz ha egy olyan pártot szeretnél, ami legalább hatékonyabban és becsületesebben (még ha balosabban is) működteti az államot, neked is az LMP-re való szavazást javaslom.

Biztos vannak sokan, akiknek a helyzetét nem fendtem le, de minden nem lehet tökéletes. Akárhogyis, mindenkinek kellemes kampánycsendet és sikeres vasárnapot!


Címkék: ideológiák lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr451908246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • : Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Nincs megjeleníthető elem

Humanista hírek

Nincs megjeleníthető elem

 
süti beállítások módosítása