Pár gondolat a hajléktalan emberekről
Kopiás Attila Steve 2010.10.30. 05:02Nemrégiben belinkeltem Facebookon ezt a cikket A Város Mindenkié üres házakkal kapcsolatos akciójáról, amire szinte azonnal érkezett hozzászólás:
Mivel pár mondatban nagyon szépen rengeteg sztereotípia össze lett gyűjtve, gondoltam írok egy kicsit a témáról, amit már amúgyis régóta terveztem. (A konkrét hozzászólóról egyébként nem meggyőződésem, hogy nem pont a kritizálókat akarta parodizálni, mint azt rendszeresen tenni szokta, de ez abból a szempontból mindegy is, hogy ez a hozzáállás létezik és széles körben elterjedt.)
Mint sokan tudják rólam, az utóbbi majd' fél évben A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédő csoport tagja vagyok. Tagjaink 80%-a hajléktalanként él és a legtöbb aktivitásunknak a hajléktalan emberek a célcsoportja. Hiába, hogy az utóbbi időben napi szinten része lett a téma és a közösség az életemnek, nem áltatnám magam azzal, hogy "ismerem a hajléktalan embereket" vagy "értek a hajléktalanság témájához", de hátha az eddig megszerzett minimális információ és tapasztalat másoknak is érdekes lehet.
Ki számít hajléktalannak?
Mielőtt foglalkozni tudnánk a témával, nem megfogalmazni, hogy miről is beszélünk, ami reményeim szerint önmagában más megvilágításba helyezi a dolgokat. Az emberek fejében élő kép szerint hajléktalan az, aki utcán vagy hajléktalanszállón alszik. A magyar törvényi meghatározás is ebbe az irányba hajlik, a szociális törvény egyből két definícióval is ellát minket: "hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás" vagy "hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti". (A két egymást nem fedő definíció egyébként remek lehetőség az állami intézményeknek, hogy a csak egyik definíció szerint hajléktalannak számító embereket ne fogadják a nemhajléktalan polgároknak fenntartott intézmények - hisz egyik nézőpontból hajléktalan - sem a hajléktalanoknak szánt intézmények - hisz másik nézőpontból nem hajléktalan - de ez most nem tartozik a témához.) Jellemzően amikor a fenti cikkben is szereplő 10.000 emberről hallunk, akkor e kettő közös halmazáról van szó. Az USA már máshogy közelíti meg a dolgot, náluk például (nyersfordításban, kiemelés tőlem) "hajléktalan személy olyan ember, akinek nincs stabil, állandó és megfelelő éjszakai szálláshelye; vagy akinek az éjszakai szálláshelye átmeneti lakhatást nyújtó szálló, intézmény; vagy olyan helyen alszik - legyen az magánterület vagy közterület - ami nem emberek rendszeres ottalvására lett kitalálva".
Nincs stabil, állandó és megfelelő éjszakai szálláshelye. Nem nehéz megérteni a különbség lényegét: a régóta az utcán élő hajléktalan emberek és a saját közegünknek számító, stabil lakhatást természetesnek tartó emberek között kell lennie egy átmenetnek, és van is. Vannak, akik foglalt házakban húzzák meg magukat (amíg ki nem rakják őket), mások ismerősöknél laknak (mikor hol mennyit tudnak), megint mások amint megtehetik albérletbe költöznek (még ha csak 1-2 hónapra is tudnak, mert amint véget ér az ideiglenes munkájuk, megint nem lesz rá pénzük), vannak, akik üres üzlethelyiségekben, pincékben, kerti sufniban tudnak aludni egy darabig, és persze a legtöbben próbálkoznak mindegyikkel, amikor pedig semmi nincs, akkor marad az utca vagy a szálló.
Lehet, hogy eleinte nehéz a gyerekkorunk óta belénk égetett "csöves" képet átalakítani, de nem árt: hajléktalan ugyanis minden olyan ember, akinek nem biztosított az életében, hogy egy nap, egy hét, vagy egy hónap múlva megfelelő éjszakai szálláshelye lesz, és jellemzően úgy is alakul az életük, hogy nem lesz.
Ők nem rendelkeznek mindazzal, ami számunkra annyira természetes az "otthon"-ban, hogy általában bele sem gondolunk. Hogy háborítatlanul magunkban vagy szeretteinkkel lehetünk, egyaránt lehet a magánéletünk és a közösségi életünk terepe is. Hogy ott megőrizhetjük nekünk értékes, vagy mindennap használt tárgyainkat. Hogy van hol tisztálkodnunk, pihennünk. Hogy tudunk kellemesen időt tölteni úgy, ahogy mi szeretnénk. Hogy tudunk előre tervezni, fejleszthetjük, alakíthatjuk a lakhelyünket. Nem sorolom tovább: otthonunk biztonsága és komfortja civilizációnk egyik legnagyobb áldása számunkra.
Hogyan válik valaki hajléktalanná?
Amikor ez a kérdés felmerül, akkor rendszerint a válaszok abba az irányba hajlanak, hogy az illető mit tett, amivel "meg is érdemli", hogy hajléktalanná vált.
Ezzel szemben a tapasztalataim alapján egyetlen lényeges kérdés van, amin eldől, hogy valaki hajléktalanná válik-e vagy sem: hogy képes-e egy stabil szociális hátteret megteremteni magának. Valószínűleg ez is egy olyan dolog, amibe nem gondolunk bele nap mint nap, hogy mit jelent.
Ez azt jelenti, hogy nem történik velünk anyagi jellegű katasztrófa (nem veszítjük el a lakásunkat, vagyonunkat valami miatt egyik napról a másikra), nem történik velünk egészségügyi katasztrófa (baleset vagy súlyos betegség), rendelkezünk támogató családi háttérrel (még ha konfliktusos és szerény anyagi helyzetű is), rendelkezünk barátokkal (akik tudnak segíteni ha baj van), van folyamatos bevételünk és van némi megtakarításunk (ha más nem, néhány tárgy, amit eladhatunk ha szükségünk van némi pénzre).
Nyilván nem mindannyiunkra igaz mindegyik, de mindannyiunkra igaz ebből annyi, hogy fenn maradjunk a víz fölött. Ha elveszítjük a munkánkat pár hónapra, ki tudhatjuk húzni a megtakarításainkból. Ha elfogyott a pénzünk, tudunk segítséget kérni a barátoktól. Ha baleset vagy betegség ér minket, számíthatunk a szeretteinkre, de még ha mindenünket elveszítettük, akkor is kaphatunk segítséget ahhoz, hogy újra talpra álljunk. Ha 1-1 terület hiányzik, át tudjuk hidalni.
Hajléktalanná azok az emberek váltak, akiknek túl sok hiányzott. Válás, ingatlankatasztrófa vagy csődbe ment vállalkozás miatt elvesztették mindenüket, vagy soha nem is volt semmijük. Balesetet szenvedtek vagy lebetegedtek, és nem tudták tovább fenntartani magukat. Családjukkal vagy konfliktusos kapcsolatuk volt (talán éppen ezért veszítették el otthonukat), akár már meghaltak családtagjaik, akár soha nem is volt családjuk. Munkájukat elveszítették és nem találtak újat, lehet, hogy 30 éven át egy mára kihalt munkakört végeztek, lehet, hogy az egészségügyi helyzetük tette lehetetlenné a munkájuk folytatását, de az is, hogy egyszerűen csak a folyamatos álláskeresők 700 ezres táborába tartoznak, vagy csak nyugdíjassá váltak és abból a pénzből már nem tudták fenntartani magukat, új munkát meg már nem találnak. Itt szóba jöhet egyszerűen az alacsony fizetés is: hiába van definiálva a minimálbér, a valóságban rengetegen dolgoznak 40-50 ezer forintokért, és rengetegen vannak azok is, akik csak ideiglenes munkákat találnak, 250 forintos órabérből pedig nehéz lenne egy albérletet megélhetéssel együtt finanszírozni. És végül ott vannak a barátok, akik vagy az első adandó alkalommal magára hagyják a bajba jutott embert, vagy csak hosszú évek után tűnnek el, amikor már azt érzik, hogy nem tudnak többet segíteni.
Hogy követtek-e el hibákat? Gondolom, sokan igen. Biztos voltak köztük, akiknek alkohol vagy más függőség is belejátszott a helyzetébe, mások anyagilag nem voltak elég körültekintőek, megint mások nem megfelelő barátokat választottak, nem óvták eléggé egészségüket, nem voltak figyelmesek a családjukkal, vagy nem minden energiájukat a munkaerőpiacon eladható tanulásra fordították. Ha ez alapján, ha az alapján, hogy nem tökéletes, bárki megérdemelné, hogy hajléktalanná váljon, ha a velünk született és tőlünk függetlenül alakuló egyéni képességek számítanának és csak az öngondoskodáson múlna, akkor ma Magyarországon tízmillióan lennénk hajléktalanok.
Az egyetlen választóvonal, hogy a tízmillió ember között - akik mindannyian hibázunk, és egyikünk sem lenne képes a környezete nélkül érvényesülni - a többség rendelkezik elegendően stabil háttérrel, környezettel, ami időt és lehetőséget ad nekünk arra, hogy hibáinkat korrigáljuk, átvészeljük a nehéz időszakot, míg vannak, akik nem.
Sztereotípiák
A hajléktalan emberekkel szembeni előítéletekkel az a nehéz, hogy teljes mértékben irreálisak, így nem igazán tudom, hogy honnan érné meg közelíteni hozzájuk. Ugye az egyértelmű, hogy decens középosztálybeli polgárként az ember akkor veszi észre, hogy hajléktalan emberrel találkozik, ha ez szag, kinézet vagy kommunikáció (pl Fedél Nélküli árusítás) alapján egyértelmű. Remélhetőleg mostanra az is egyértelművé vált, hogy a hajléktalan emberek nagy része ugyanolyan, mint a nem-hajléktalan emberek nagy része, az instabil szociális helyzetétől eltekintve nem feltétlenül különbözik bármiben. Azaz létrejött az a helyzet, hogy mivel csak azokat az embereket azonosítjuk hajléktalanként, akik eleve megfelelnek annak, ahogy a hajléktalan embereket elképzeljük, így minden nap erősebb bennünk a kép, hogy "ilyenek a hajléktalanok". Hogy ezt kicsit megbonyolítsuk, a kéregetést egyértelműen a hajléktalansággal párosítjuk, így ha egy stabil lakhatással rendelkező, de szakadt, modortalan, alkoholista ember kér tőlünk pénzt az aluljáróban, azonnal meglesz a véleményünk a hajléktalan emberekről. Itt most sokat tipródtam, hogy melyik tévképzetet hogyan tudnám megközelíteni, de egyszerűen nem megy, pontosan annyira szürreálisnak érezném a "a hajléktalanok büdösek", "a hajléktalanok alkoholisták", "a hajléktalanok kéregetnek", "a hajléktalanok nem dolgoznak" konkrét cáfolgatását, mintha "a szőke nők buták" vagy "a zsidók gonosz összeesküvők" mondatatokat kéne komolyan vennem.
Ehelyett inkább csak azt javasolnám, hogy ha hajléktalan emberekről gondolkodunk, akkor egyszerűen gondoljunk magunkra. Ugyanis mind olyanok vagyunk, mint a hajléktalan emberek, egyszerűen csak nekünk van stabil, állandó és megfelelő szálláshelyünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
becketman · http://putritours.blog.hu 2010.11.05. 19:49:06
Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát!