Aprócska remény

Kopiás Attila Steve 2010.12.21. 22:01

Bő két hónapja volt cikk az urbanistán róla, hogy brutális kinézetű láncokkal zártak el a Hajós utcában egy elhagyatott üzlethelyiség előtti helyet az ott aludni szándékozók elől, amin viszont valaki annyira felháborodott, hogy levágta a láncokat. (Ránézésre nem tudom megmondani, hogy a kár szabálysértési értékhatár alatti, vagy fölötti, mindenesetre az illető méltó büntetése ettől függően maximum 90 nap elzárás vagy 1 év börtön.) Itt lakom én is a környéken, néha jártam arra, üres volt a placc, jó ideig semmi sem változott.

Ma éppen a Kürt utcai melegedőből jöttem haza (A Város Mindenkiének van ott heti rendszerességű infótalálkozója érdeklődőknek), amikor az éjjelnappaliban összefutottam egy hajléktalan emberrel. Látásból ismertem, az Arany János utcai CBA előtt szokott állni, segítve a félvak mozgásérzékelőn fennakadó vásárlókat. Barátságos forma, párszor váltottunk már 1-2 szót, de még soha nem beszélgettünk. Most láttam a cuccain, hogy utcán alvásra van berendezkedve, épp automatás forró csokoládéért jött be, hogy kicsit átmelegedjen. Megszólítottam, érdekelt, hogy hogy viseli a hideget, tud-e az új szabályzásokról, ilyesmi, elbeszélgettünk egy kicsit egy cigi erejéig.

Többek között elmesélte, hogy a Hajós utcában lakik, a láncaitól megszabadított kapualjban. Nagyon remek helynek tartja, a beugró ugyanis védi a széltől, az erkély fölötte pedig a hótól, és pont elegendő takarója van ahhoz, hogy így már kibírja a hideget. Sőt, a lakók is kedvesek, amikor a legnagyobb hideg volt, kihívták hozzá a Máltai szocmunkásait, akik hoztak még teát és takarót. Másnap rendőrök jártak nála, igazoltatták is, de kedvesek voltak, és érdeklődtek, hogy minden rendben van-e vele. Szállóra ha lenne hely sem menne, próbálta már, de az állandó megaláztatást, lopásokat és hangzavart nem bírta. Ha nem lenne ez a padka, maradna az utca. Mielőtt elindult volna haza, még bemutatkozunk. István, de általában Angyalnak hívják.

Felfordul körülöttünk épp a világ, mintha nem lett volna elég kegyetlen eddig is. Mégis, vagy éppen ezért, talán pont az apróságok adhatnak néha erőt. Kell, hogy higyjünk benne, hogy hosszú távon változhatnak a dolog, lehet ténylegesen jobb az életünk. De addig is, néha egy rövid beszélgetés az, ami segít rajtunk, néha pedig egy eltűnő lánc ad menedéket egy embernek pár napra...


Címkék: hajléktalanság

A bejegyzés trackback címe:

http://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr942531248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • iii: Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Humanista hírek