Az állam ellensége: az állampolgár

Kopiás Attila Steve 2008.09.03. 04:16

Őszintén szólva évek óta elegem van belőle, hogy az állam közellenségként, rendszabályozandó bűnözőként kezel csak azért, amiért élek, dolgozom, vásárolok stb. Most azonban az eddigi tűrhetetlen állapotokat fokozva, a kormány immár szürreális szabályozásokat tervez bevezetni a feketegazdaság kifehérítésére. A jövőben a vevőnek is meg kell őriznie a blokkot vagy számlát, különben be kell még egyszer fizetnie az áfát (hisz ha nem őrzi meg a számlát, akkor “biztos”, hogy feketén vásárolt); a számlán és blokkon mindenképpen azonosíthatónak kell lennie a vevőnek (magánszemélyek vásárlásáról beszélünk, csak képzeljük el ezt az életben…); ha valaki nem ad számlát, nem csak a cég de az alkalmazott is büntetést fizet (akit ugye viszont kirúgnak ha nem hajlandó bevállalni ezt a kockázatot) stb. Vannak normális ötletek is a csomagban, de garmadával jönnek azok a javaslatok, amelyek úgy kezelik az embereket mintha bűnözők lennénk.

Véleményem szerint eljutottunk arra a pontra, ahol ki kell jelenteni, nem vagyunk bűnözők, csak élni szeretnénk.

Magyarországon hetente jelennek meg tanulmányok az állami korrupció hihetetlen szintjéről. Mindenki nagyon jól tudja, hogy politikai oldaltól függetlenül az aktuális kormány, az önkormányzatok, a hivatalok és az állami tulajdonú cégek majd’ minden pénzmozgással járó ügylete ellopott pénzek garmadáját is jelenti. Azt is látjuk a mindennapi életben, hogy nem csak az a gond, hogy közszolgáink és barátaik minden 10 forintból 1-et ellopnak, elvégre a maradék 9-ből mi többiek még el tudnánk működtetni az országot. Hanem ahhoz, hogy 10-ből 1 forintot saját zsebbe rakjanak, további 5-6 forintot hülyeségekre kell költeni, átláthatatlan rendszerben hogy annak az 1-nek a hiánya ne tűnjön fel és így már csak 2-3 forint marad értelmes költésre, ami meg semmire nem elég. Legújabb metró projektünk szép példa, aminél még az eredeti, fele ekkora budgetből is Budapest teljes közlekedési hálózatát, járműparkját fel lehetett volna újítani és régóta tervezett fejlesztéseket megvalósítani, de nem, nekünk egy használhatatlan és nem kifizetődő gigaprojekt kellett, ami folyamatosan tud dagadni (költség oldalon, a tényleges fejlesztési terv persze közben csökken), hiszen így nem lehet rámutatni egykönnyen hogy konkrétan hol hiányzik az a pénz. De vehetjük az autópályáinkat is, amit közismerten hegyesvölgyes és drága ország lévén kétszer annyiért tudunk csak megépíteni mint amennyibe az a lapos és olcsó Svájcban kerül… Itt pedig milliárdokról beszélünk havi és éves szinten és rengeteg ilyen projekt van.

És ennek a helyzetnek hála a befizetett pénzünkért nem, vagy alig kapunk valamit. Persze, hogy nem működik az egészségügy, az oktatás, a tömegközlekedés, vasúthálózat stb, ha a befizetett pénzeink nem jutnak el oda mert 3-4 körön keresztül csippentődnek le darabok belőle. A közterhek méretéről pedig inkább nem is írnék túl sokat, bárki akinek saját munkájából kell megélnie, tudja milyen aránytalanok. Egykeresős háromgyerekes család 26 ezret fizet BKV bérletre, elvégre a luxust meg kell fizetni. Én épp most tervezek céget alapítani, előre örülök neki, hogy havi mondjuk 200.000 Ft bevétel mellett kb 75.000 Ft marad a zsebemben, amiből fizethetem a könyvelőt, rezsit, lakbért és megélhetést.

Elmondom, ez az út nem járható. Az állam rajtunk akarja leverni a saját korrupciójából származó deficitet, miközben az emberek nagy részének a mindennapi megélhetés is állandó gondot jelent. Minket kezel úgy, hogy alapból azt feltételezi, hogy lopunk-csalunk-hazudunk (magából indul ki, vagy mi van?) és juszt is meg akar rendszabályozni.

Miközben nagyon el van tévedve. Mi vagyunk azok, akiket szolgálnia kellene. Az állam célja, hogy a polgárainak minél jobb életet biztosítson. Lehet vitatkozni, hogy tegye-e ezt azáltal, hogy keveset vesz el és mindenki megoldhatja magának, vagy sokat vegyen el és sokat is adjon, de az állam célja az, hogy nekünk jó legyen, ez nem túl bonyolult. Ehhez bizalom kell, és az most hiányzik, igen. Nem bízunk abban, hogy jó az nekünk, ha pénzt adunk az államnak. De bizalmat nem is lehet szigorral megszerezni. Bizalmat őszinteséggel, tisztességgel és önzetlenséggel lehet megszerezni, ami politikai elitünktől jelenleg elég távol áll. Ha ebbe az irányba szenvednek tovább, csak egyre ügyesebb trükkök jönnek létre, a végén Gizi néni is offshore cégen keresztül veszi majd a kenyeret, mert máshogy nem tudná megfizetni.

Nyilván ez ma, ezzel az elittel nem reális, de akkor is csak egy megoldása van hosszú távon a helyzetnek. Az államnak valóban arra fele kell elindulnia, hogy az állampolgárok érdekeit szolgálja (és még ez is elég macerás lesz a különböző érdekcsoportok miatt, de legalább elindul). Az állampolgárokra nem potenciális bűnözőkként kell nézni, hanem az állam “főnökeként”, vagy legalábbis elégedetté tenni kívánt ügyfeleként. A közterheknek reálisnak és megfizethetőnek kell lenniük. Jelenleg rengetegen fizikailag nem választhatják az itthoni legális életet mert fizikailag nem tudnának megfelelni a közterhek elvárásainak. Két választásuk van: vagy elhagyják az országot és külföldön próbálkoznak (fenti példánkban kezdő vállalkozásként 180.000 Ft maradna a zsebünkben ha Svájcban élnénk) vagy itthon feketéznek. És ha már ott tartunk, hogy a befizetett pénzek elhanyagolható hányada hullik a korrupció szakadékjába, a közterheket ennek hála fizikailag kifizethető szintre tudtunk szorítani, egyértelművé válik, hogy az állam minden fillérünket legjobb gazdaként igyekszik ránk fordítani, no akkor jöhet a megrendszabályozása azoknak, akik jusztis nyerészkedni akarnak. Fordítva csak egyre rosszabb lesz…


A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr511039068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • iii: Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

  • Hibás feed URL.

Humanista hírek

  • Hibás feed URL.