Csökkenni fog az önkormányzati képviselők száma

Kopiás Attila Steve 2010.03.19. 11:50

Nagyon nem örülök annak a hírnek, miszerint a Fidesz csökkenteni fogja az önkormányzati képviselők számát (és kerületeket is összevon majd).

Saját kerületemet ismerve, nálunk ~30.000 lakosra jut 14 egyéniben megválasztott képviselő, azaz minden képviselő kb 2000 emberrel kell tartsa napi szinten a kapcsolatot. Ez fog most duplázódni.

Persze, tudjuk mindannyian, hogy a jelenlegi képviselők közül max 5-10% az, aki tényleg foglalkozik a körzetével, kerületével, azaz a többiek fölöslegesen kapják a pénzüket, innentől egyszerűen fele annyit fogunk kidobni az ablakon - áll a logika az átalakítások ötlete mögött.

A dologban csak az az álságos, hogy mindez azoktól jön, akiknek el kéne végezniük ezt a munkát. Ez a javaslat nem arról szól, hogy hogyan tegyük hatékonyabbá a képviselői munkát, hanem hogy hogyan mondjunk le arról, hogy a képviselők valaha is kapcsolatban fognak állni az állampolgárral.

Tudom, hogy ez nem tűnik egy nagy lépésnek, de szerintem az utóbbi évtizedekben ez lesz a legjelentősebb fellépés a demokratikus rendszer ellen. Illetve egyáltalán annak kialakulásának esélye ellen.

Mindezt nem azért mondom, mert a konkrét pártot antidemokratikusabbnak tartanám, mint mondjuk az aktuális kormányt. Ez az intézkedés bármelyik mainstream párttól jöhetne. Azt is valószínűnek tartom, hogy tényleg a konkrét megtakarítás a célja és nem a direkt demokrácia-rombolás. Éppen az a szomorú az egészben, hogy valószínűleg fel sem merült a kitalálókban, hogy ez mivel jár. Fel sem merült a hivatásos politikusokban, hogy a képviselők akár tekinthetnék feladatuknak, hogy ténylegesen képviseljék az állampolgárokat. Márpedig az egyetlen pont, ahol ezt a mindennapi életben el lehetne kezdeni, az az önkormányzati képviselők szintje. Az országgyűlési és pláne az EP képviselők jóval több embert kell képviseljenek, nekik - még ha akarnák se - lenne esélyük mindenkivel személyes kapcsolatot tartani, más eszközöket kéne használni erre. Itt viszont most még meg lenne a lehetőség arra, hogy a képviselők ténylegesen olyan emberek legyenek, akik ismerik a körzetükben lakó embereket, tudják mik a helyi problémák, lehet hozzájuk fordulni.

Ez az új koncepció arról szól, hogy a politikusokban fel sem merül az emberek képviseletének szándéka, számukra kizárólag a felvehető fizetések száma a kérdés - hol bevételként, hol megtakarítandó kiadásként.

Arról nem is beszélve, hogy jelenleg önkormányzati szinten akár egy helyi szinten 3-4%-os támogatottságú párt is tud képviselőt adni listáról ha keményen dolgozik. Ha feleződik a képviselők száma, a választási rendszerünknek köszönhetően ez kb 8-10%-os minimális támogatottságot igényel. Azaz ezáltal a kis pártok és helyi civilek (ők is indulhatnak önkormányzati választásokon) egyetlen esélye a választásokon való indulásra is, a választói felhatalmazás megszerzésére, annak bebizonyítására hogy megérdemelték a bizalmat, és ezáltal a megerősödésre - nullázódik.

Szomorú ez.


A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr521851975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.26. 05:53:12

"azaz minden képviselő kb 2000 emberrel kell tartsa napi szinten a kapcsolatot."

Muhahahhahaaaaaa... hol? Kapcsolattartás? Mióta divat ez? A 600.000 lakosú és öt millás vonzáskörzetű Seattle városának 9, azaz KILENC városi tanácsosa van. Mintha jobban állnának Budapestnél.

Kopiás Attila Steve 2010.03.27. 02:15:16

@Herr SturmLiberator: "Muhahahhahaaaaaa... hol? Kapcsolattartás? Mióta divat ez?"

Khm. Pont erről szólt a rendszer, hogy nem divat. Hogy pont az a gyakorlat, hogy a képviselő nem képvisel, és most az elméletet is efelé szeretnék közelíteni.

Seattle és az amerikai törvénykezés pedig kábé fényévekre van a mi rendszerünktől, más a szövetségi, állami és megyei strukturális felépítés, más a törvényhozás- és joggyakorlás hagyománya, teljesen más egy seattle-i városi tanácsos mint egy budapesti kerületi önkormányzati képviselő, szóval nem sok értelme van összehasonlítani őket. Ugyanúgy, ahogy más a képviseleti rendszer is, én mondjuk nem túlzottan szívesen élnék egy stabil x-pártrendszerben, amennyiben az az x 1, 2 vagy hasonlóan alacsony szám...

Mindenesetre a konkrét témára visszatérve: szerintem jó lenne, ha legalább az önkormányzati képviselők kapcsolatban állnának a lakosokkal. Ha spórolni akarunk, felezzük meg az - amúgy szerencsére amúgy sem túl nagy - fizetésüket, vagy mittomén...
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • : Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Nincs megjeleníthető elem

Humanista hírek

Nincs megjeleníthető elem

 
süti beállítások módosítása