Templomban is házasodhatnak a svéd melegek

Kopiás Attila Steve 2009.05.01. 20:16

Az új svéd házassági törvényt októberben még az egyházi zsinatnak is meg kell erősítenie, bár az evangélikus homoszexuálisok már így is két éve megkapják az egyházuk áldását. Gyereket is fogadhatnak örökbe.

Péntektől polgári vagy egyházi szertartás keretében is hűséget esküdhetnek egymásnak a svéd homoszexuális párok. Május elsejével lépett hatályba az új házassági törvény, ami a nemi hovatartozás szempontjából már teljesen semleges.

A törvényt egy hónapja hatalmas többséggel, 261 szavazattal 22 ellenében fogadta el a svéd parlament. A jogszabályt a Riksdag pártjai közül egyedül a jobbközép kormánykoalícióhoz tartozó kicsiny Kereszténydemokrata Párt utasította el.

A skandináv országban az azonos nemű párok 1995 óta regisztráltathatják kapcsolatukat a polgári hatóságok előtt, és 2003 óta gyermeket is örökbe fogadhatnak. Az anyakönyvvezető előtti házasságkötéshez azonban eddig nem volt joguk.

Mostantól a hatóságok által korábban már bejegyzett pár szabadon dönthet róla, hogy kíván-e utólag összeházasodni.
Az evangélikusok már két éve esketnek

Svédország ezzel Norvégia mellett a világ országai közül az elsők között engedélyezi, hogy a homoszexuális párok házasságot köthessenek egy olyan egyház kebelén belül, amelyhez a lakosság többsége tartozik. A svédek 74 százaléka az evangélikus egyház hívének vallja magát, amely egyébként már 2007 óta áldását adja az egynemű párok kapcsolatára.

A világi törvény alkalmazását mindazonáltal idén októberben még az egyházi zsinatnak is meg kell erősítenie, és a lelkipásztoroknak jogukban áll majd megtagadni a homoszexuális párok összeadását. Ilyenkor az egyház más lelkipásztort kereshet helyettük a ceremónia levezénylésére.

Itt: http://index.hu/kulfold/2009/05/01/templomban_is_azasodhatnak_a_sved_melegek/
 


Címkék: melegek emberi jogok

A bejegyzés trackback címe:

https://rocknpol.blog.hu/api/trackback/id/tr11097749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.03. 19:07:24

Kissé veszélyes vizek ezek. A polgári melegházasság a szekuláris állam és az érintettek magánügye, nincs semmi gond. De ha az állam és egyház elválasztása demokratikus követelmény, akkor SZVSZ roppant aggályos, hogy állami törvényekkel akarunk egyházi ceremóniát, házassági áldást előírni. Hiába bújhat ki a pap alóla. Az ószövetség kereken tiltja az azonos nemüek közti házasságot, az újszövetség értelmezés függvényében ad egy kiskaput az univerzális szeretet és tolerancia jegyében. De ezt döntse el akkor a vallás megfelelő fóruma, ne az állam.

Ui.: sok sikert a bloghoz!

Kopiás Attila Steve 2009.05.03. 20:43:00

Amikor ezt bemásoltam nem volt sok időm utánanézni, ugye minden nap cédulagyűjtésben vagyunk ezerrel, megy a párbeszéd az utca emberével, idő- és energiaigényes dolog. Most viszont tudtam szakítani rá egy kis időt.

Amennyire én látom, a törvény nem kötelezi az egyházakat semmire. Erre utal az egyházi zsinatra utaló rész is, erről ők döntenek. Azért kerülnek egyáltalán szóba, mert jelenleg a magyar helyzettel ellentétben a Svéd Evangelikus Egyház is köthet jogilag teljesértékű házasságokat, nem kell külön állami szervnek hitelesítenie: www.helplinelaw.com/law/sweden/marriage/marriage.php Azaz itt nem arról van szó mint nálunk, hogy külön egyházi szentesítés és külön polgári "szerződés", hanem 2in1 rendszer. Azaz a polgári házasságról szóló szabályozások minden módosítása automatikusan döntési helyzetbe teszi az egyházat is, hogy ő ezt támogatja-e vagy sem, hiszen ő is ezt a "szolgáltatást" nyújtja az egyházi szentesítés mellett.

De szerintem amúgy csont nélkül meg fogják szavazni, erre utal ugye hogy 2007-ben, két évvel az állam előtt támogatták az azonos nemű párok egyházi szentesítését, szóval nem hiszem, hogy a polgári házasságba fognak belekötni.

Jegyzem egyébként, Svédország ezen a téren (is) mintha egy másik kontinens lenne. Hét párt van a parlamentben, ebből négyen formálnak jobbközép kormánykoalíciót. A szavazásnál egyedül kormánykoalíció legkisebbik pártja, a "helyi KDNP" szavazott nemmel, a másik 3 kormánypárt és a 3 ellenzéki párt egységesen igennel szavazott, minimális tartózkodással. Ami érdekes, hogy 2007-ben, amikor a téma először felmerült, a kereszténydemokraták elnöke így fogalmazott: "My position is that I have been tasked by the party to argue that marriage is for men and women. ... When we discuss it between parties we are naturally open and sensitive to each other's arguments and we'll see if we can find a line that allows us to come together." Hát, azt hiszem, ilyen nálunk nehezen fordulhatna elő... :+)
Disclaimer: A blogban leírt gondolatok nem tükrözik semmilyen engem tagjai vagy szimpatizánsai közé soroló szervezet hivatalos vagy informális álláspontját, kivéve ha ez külön feltüntetésre kerül. Koncepció és stratégia nélkül a saját magánvéleményemet, spontán ötleteimet osztom meg itt.

Oszd meg

Friss topikok

  • Kopiás Attila Steve: @Avatar: net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99400034.TV 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről "19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha t... (2011.10.24. 23:58) Ne várj másokra - csinálj valamit most!
  • Saman: Én a blogomban igyekeztem utána eredni annak, hogy ez a kudarctömeg alapvetően következik-e a kultúránkból. Amit a szerző leír a bevezetőben, az elég érdekes. A személyiség mit tud kezdeni azzal, ... (2011.10.24. 01:10) Nekem miért nem tetszik a rendszer?
  • : Ja, most olvasom, hogy azok azonos nagyságúak. Akkor minden OK. (2011.02.20. 22:21) Adózzanak a szegények!
  • Kopiás Attila Steve: Komolyan mondom, ha nem fagynának halálra emberek miatta, csak valami érdektelen témáról lenne szó, elképesztően szépnek tartanám művészi szempontból azt a képességet, hogy _minden_ _egyes_ _mondata... (2010.12.16. 17:18) A hajléktalan emberek elleni hadjárat aktuális állása
  • krumplib: Tetszik a szótár:-) A Facebook-on is van egy hasonló: www.facebook.com/pages/Ujbeszel-Szotar/106066146132625 (2010.12.05. 13:51) Újbeszél szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez
  • Kopiás Attila Steve: @terasz9: "Megmondanád, hogy egészen pontosan milyen politikai berendezkedést képzelsz el, és azt hogy hívják, ill. melyik országban működik a gyakorlatban, ahol nem párt/pártok irányítják az ország... (2010.11.06. 18:20) Elegem van
  • becketman: Kösz az írást! Index-címlap idehozott és nagyon nem bántam meg. Az én fejemben is pörög már a gondolat egy ideje, most inspiráltál annyira, hogy elő is vegyem a témát! (2010.11.05. 19:49) Pár gondolat a hajléktalan emberekről
  • 1.szóló: helyesebben: "ne feledjük: a Magyar Köztársaságban PILLANATNYILAG minden hatalom a népé." - vagyis mind(össze)addig, amíg Lázár perzekútor nem vonja össze a szemöldökét egy "önálló indítvány" erejé... (2010.10.27. 14:43) Párt és állam
  • Kopiás Attila Steve: Ezt adaléknak még hozzáadnám a "joggyakorlat vs papíron szereplő jogszabályok" különbséglistához: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a ... (2010.09.24. 18:01) Rendőrök a CM-en: szolgálunk és megfélemlítünk
  • IGe: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.02.18. 12:35 IGe vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi (2010.07.07. 17:14) Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára

3096 nap

twitter.com/ka_steve

Nincs megjeleníthető elem

Humanista hírek

Nincs megjeleníthető elem

 
süti beállítások módosítása