A békés Gárda-demonstráció oszlatásáról
Kopiás Attila Steve 2009.09.10. 15:23Szabó Máté nem feltétlenül a kedvenc közszereplőm, a Gárda pedig evidensen fényévekre van attól, hogy akár csak mérsékelten antipatikus legyen számomra.
Ettől függetlenül jogállamban mindenkinek jár a törvény előtti egyenlőség, a múltkori, bírósági döntés utáni demonstráció rendőri kezelése viszont minden ehhez hasonló elvet megsértett, úgyhogy egy fontos lépés, hogy legalább egy ombudsmani vizsgálat kimondja ezt:
http://index.hu/belfold/2009/09/10/szabo_mate_jogellenes_volt_az_erzsebet_teri_oszlatas/
Mindebben teljesen lényegtelen, hogy olyan emberekről van szó, akik magukon kívül bárki mástól szívesen elvennék ezeket a jogokat, hogy az ombudsmant és a hozzá hasonló jogvédőket csak gúnyneveken hajlandóak emlegetni. A liberális demokratikus berendezkedésnek - legyen bármilyen tökéletlen is - éppen az az egyik alapja, hogy bizonyos törvény adta jogok politikai nézetektől függetlenül járnak mindenkinek, azaz akkor is, ha konkrétan ő maga legszívesebben megszüntetné ezeket a jogokat. Sőt, politikai értelemben pont hogy kiemelten fontos, hogy nekik is járjon: éppen ott kell legyen a különbség a Gárda magunkfajtái és a mi magunkfajtái között, hogy mi nem csak a nekünk szimpatikus személyek jogaiért állunk ki, hanem következetesen képviseljük, hogy mindenki azonos jogokkal és esélyekkel kell rendelkezzen.
Igen, nekem nem szimpatikus a Gárda. Igen, szerintem az egyik legkárosabb és legártalmasabb magyarországi politikai szervezet, függetlenül attól, mennyi jószándékú tagja van, akiknek meggyőződése, hogy az ország érdekét szolgálja mindaz, amit csinálnak. Nyilvánvaló, hogy nekem jogom van ehhez a véleményemhez és jogom van magánszemélyként vagy civil szervezet tagjaként erre a véleményemre építve fellépni ellenük.
A Magyar Köztársaságnak viszont nincs joga. A Magyar Köztársaság és hivatalos szerveinek feladata a törvények előtti egyenlőség biztosítása. És ezen a téren több hiba is történt.
1) Több, hivatalos és érvényes demonstráció-bejelentést utasított el a rendőrség a Gárda részéről, amire nem lett volna lehetősége. Demonstrációt a törvény szerint abban az esetben utasíthat el, amennyiben bíróságok vagy a törvényhozás munkájának akadályozását okozná a demonstráció, vagy a közlekedés aránytalan sérelmét okozná. Egyik ok sem állt fent (ellentétben a melegfelvonulás miatti blokáddal, amire egy későbbi postban még visszatérek). Ez alapján a rendőrségnek nem volt elutasítási joga, a bejelentett demonstrációkat engedélyezni kellett volna.
2) Ezek után a rendőrség egy békés gyülekezést oszlatott fel indokolatlan méretű erőszak használatával. (A kérdést számomra bonyolítja, hogy nem egyértelmű az Erzsébet tér adott területének jogi helyzete. Ha a Gödör melletti füves terület közterület, akkor minden nap rendőri felügyelet mellett kerül megsértésre a közterületen való alkoholfogyasztás tilalma. Ha nem közterület, akkor viszont jogilag nem lehetett szó demonstrációról, mindössze annyi történt, hogy emberek beültek egy nyitott szórakozóhelyre.) Akárhogyis, a Gárda tagjai semmi mást nem csináltak, mint amit ezrek szoktak minden áldott nap: barátaikkal ültek a gödörnél és igyekeztek jól érezni magukat, senkit nem fenyegetve. Arra nézve, hogy erre mindenkinek joga van, kivéve a Gárda (egykori) tagjainak, nem létezik vonatkozó törvény.
3) Még ha az első két pont nem állna fent, azaz ténylegesen egy törvénytelen demonstráción vettek volna részt, amit nem előzött volna meg a demonstráció-bejelentéseik törvénytelen elutasítása, a feloszlatás módja akkor is indokolatlan és törvénysértő. Törvénytelen demonstrációk esetében a rendőrségnek van mérlegelési lehetősége, hogy indokoltnak látja-e a feloszlatását és egy békés, még csak a közlekedést vagy bármilyen szervezet működését sem akadályozó ülősztrájk feloszlatása semmi esetre sem indokolt. Igen, biztosak lehetünk benne, hogy sokan voltak jelen, akik más körülmények között szívesen ragadtatják magukat erőszakos cselekedetekre. Ez azonban egy feltételezés, ami a törvény előtt nem jelent semmit, pláne nem egy teljes közösségre nézve. De továbbmenve: még ha jelentene is valamit, az oszlatás és az előállítás módja akkor is teljesen elfogadhatatlan. Ülő embereket tíz centiről arcba fújni könnygázzal, százakat fogdába szállítani, embereket műanyag gyorskötözőkkel órákra megkötözni teljességgel elfogadhatatlan.
Lehet, hogy sokan vannak, akik nem értik, hogy miért fontos, hogy bánunk a Gárdával, vagy bármilyen más, demokratikus értékeket veszélyeztető szervezet tagjaival. Hiszen utálják a Gárdát, azaz szerintük megérdemlik ezt.
Nekik javaslom, hogy elsőként idézzék fel magukban, miért is utálják a Gárdát? Tán pont azért, mert minden kijelentésükkel és cselekedetükkel rombolják a jogrendet és a törvény előtti egyenlőséget? Tán azért, mert azt ígérik, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor a nekik nem szimpatikus politikai meggyőződésű emberek másodrendű állampolgárok lesznek? Nem pont ugyanerről szól most ez is?
Másodrészt azt is fontos figyelembe venni, hogy törvényekről beszélünk. Egy olyan rendszerről, ami akkor működik a legjobban, ha minél jobban megközelíti az objektív ítélkezés utópiáját. A rendszer alapvetően feltételezi, hogy a törvények a lehető legprecízebben kerülnek betartatásra. Abban a rendszerben, ahol a törvények betartatása szubjektív értékítéleten alapul, soha nem lesz jogbiztonság senki számára, hiszen mindig az aktuálisan hatalmon lévőktől fog függeni a jogértelmezés. Az "ellentábor" jogainak csorbításával a saját jogainkat is csorbítjuk.
Bár különösebben nem tartom fontosnak mindazok véleményét, akik számára ez még mindig nem elég és fontosabbnak tartják az általuk utált szervezet akadályozását, van egy szempont, ami még nekik is érdekes lehet. Az, hogy az "erőszak erőszakot szül" ősi elvet láthatjuk most a gyakorlatban. Teher alatt nő a pálma, ahogy a magyar közmondás tartja - és pont ez történik. Minden alkalommal, amikor törvénytelenség, jogfosztás történik ezzel, a törvényekkel eleve viszonylag laza kapcsolatot ápoló szubkultúrával szemben, az csak őket erősíti. Minden alkalom, amikor békés öreg bácsikat fújnak le könnygázzal, csak erősíti a mozgalmukat. Minden fotó, amikor ok nélkül hurcolják meg vezetőiket, újabb embereket vesz rá, hogy csatlakozzanak és felszólaljanak. Minden igazságtalanság egy újabb eszköz, amire hivatkozva magukat az igazság bajnokainak hazudhatják.
Nem szabad félnünk kimondani, amikor a rendőrség, az állam hibázik. Pláne nem szabad félnünk kimondani, amikor láthatóan a hatalmuk utolsó morzsáiba kapaszkodó kormánypárti politikusok kétségbeesett cselekedetei veszélyeztetik a törvényességet. Nem szabad szótlanul tűrnünk, amikor egy csoport jogsértéseket szenved, akkor sem, ha az a csoport nem szimpatikus számunkra. Nekünk, akik sem a jelenlegi kormányerőkkel, sem a parlamenti ellenzékkel, sem a szélsőjobbal nincs kapcsolatunk, nem szabad beleesnünk valami beteg "ellenségem ellenségének elnézhetem" hibába. Pont mi vagyunk azok, akiknek nagyon következetesnek kell lennünk az egyéni szimpátiánktól és kapcsolatainktól függetlenül a demokrácia, törvényesség és egyenlőség védelmében.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Joghézag 2009.09.10. 16:41:49
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.