Az ENSZ szerint háborús bűnöket követett el Izrael (és a Hamasz is)
Kopiás Attila Steve 2009.09.19. 19:25Halkan jegyezném meg, a háborús bűnök konkrétan a háborúzással kezdődnek. Meg hogy az milyen, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosság miatt összesen egy fejmosást kapsz és amiatt is reklamálsz? Mindegy, legalább egy fejmosást kaptak, ennyivel is beljebb vagyunk, remélem lesznek további lépések is az ügyben.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20090916-tamadja-izrael-a-katonat-biralo-enszjelentest.html
Az ENSZ szerint háborús bűnöket követett el Izrael
Bírálta Izrael azt a kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentést, amely szerint katonái háborús bűnöket követtek el a januári gázai offenzíva alatt. A jelentés szerint Izrael túl nagy tűzerőt vetett be, a Hamász pedig nemcsak katonai, hanem civil célpontokat is lőtt. Izrael elfogultsággal vádolta az ENSZ-t.
Élesen támadja Izrael azt az ENSZ-jelentést, amely azt állítja, hogy háborús bűnöket követettek el a januári gázai összecsapások során - írja a BBC.
Az ENSZ kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint az izraeli katonák és a palesztin fegyveresek is követtek el háborús, valamint feltehetően emberiség ellenes bűnöket. Az ENSZ ezért nemzetközi vizsgálatokat sürget az ügyben.
A jelentés kifogásolja, hogy az izraeli hadsereg aránytalan tűzerővel válaszolt a Gázai övezetből indított rakétatámadásokra, és figyelmen kívül hagyta, hogy a támadás civil áldozatokkal járhat. A Hamász radikális palesztin szervezetet pedig azért kritizálja a jelentés, mert a rakétatámadásai során nem tett különbséget a katonai célpontok és a civil lakosság között.
Mark Regev, az izraeli kormány szóvivője a BBC-nek elfogultnak nevezte a jelentést. A szóvivő szerint az ENSZ-jelentés készítői olyan szerveztek korábbi jelentéseire támaszkodtak, amelyek egyoldalúan, Izrael ellenesen vizsgálták az eseményeket. A szóvivő szerint a jelentés készítői olyan szemtanúk véleményét vették figyelembe, akiket megfélemlített a Hamász.
Izrael kétségbe vonta a jelentést készítő négytagú bizottság pártatlanságát is. A bizottságot a dél-afrikai Richard Goldstone vezetette, aki korábban a dél-afrikai alkotmánybíróság bírája, majd a délszláv térségben és Ruandában elkövetett háborús bűnök ügyeinek főügyésze volt. Az izraeli Külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy diplomáciai offenzívába kezdenek a jelentés káros hatásinak tompítására. A Hamász üdvözölte Izrael bírálatát, azt viszont tagadta, hogy az fegyvereik háborús bűnöket követett volna el.
Emberjogi szerveztek és a palesztinok azt állítják, hogy a december 27. és a január 18. közötti összecsapásokban 1400 palesztin halt meg. Izrael szerint 3 izraeli civil és 10 izraeli katona halt meg a harcokban. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa januárban rendelte el, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságot a gázai háború során elkövetett jogsértések feltárására.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.