Maga a koncepció egyszerű: kell egy lakás (saját vagy baráté), kell egy apropó (születésnap, karácsony, lakásavató, bármi egyéb), és kellenek emberek, akik eljönnek valamilyen formában jól érezni magukat és ajándékként elhozzák a felajánlható tárgyaikat. Nyilván kortól és stílustól függően az esemény lehet fiatalos házibuli, teázós beszélgetés, vagy ami a társasághoz illik, mi most az első lehetőséget választottuk. Felajánlható tárgyakkal kapcsolatban megéri előre utánanézni, hogy milyen szervezetek milyen adományokat fogadnak, ebben az adhat.hu kereshető adatbázisa is segíthet. Ha a 4-5 várt ajándékot a meghívóban is szerepeltetjük, az a vendégeinknek is nagy segítség, hiszen valószínűleg a legtöbben nem ismerik a segélyszervezetek pontos igényeit. Én most ruhaneműt és tartós élelmiszert kértem, ezzel amúgy nem lehet nagyot tévedni.

 

A buli maga jól sikerült, nagyjából 50 ember jött el, 10 órán keresztül tartott (a szomszédok türelmét ezúton is köszönöm), de mivel még egy jó házibuliról is csak borzasztóan rossz élménybeszámolót lehet írni, ezt most kihagyom. Viszont még egy másfél hétig szállingóztak azok ajándékai, akik a bulira nem tudtak jönni, vagy nem tudták a holmikat elhozni, így végül csak most sikerült leltárt készíteni.

 

 

A következő feladat a kupac eljuttatása volt rendeltetési helyére. Megéri előzetesen megkérdezni az adományt befogadó szervezeteket, vannak, akik meg tudják oldani az elszállítást is. Nekem annyiban volt speciális a helyzetem, hogy még nem adtam le a régi lakásomat, és az új lakásban már nem kellő bútoraim ott maradtak, viszont mihamarabb meg kellett oldanom a régi lakás kiürítését, így egy ismerős által ajánlott szállító céggel oldottam meg egyben a bútorokat és az ajándékokat. (Itt szúrnám be, hogy a tapasztalat alapján hasonló helyzetben praktikusabb lakásavató helyett a régi lakásban lakásbúcsúztató bulit tartani, ekkor ugyanis az esetlegesen fölöslegessé váló bútorok, a saját kiselejtezett tárgyak és az ajándékok egy helyre gyűlnek össze és könnyebb megoldani a logisztikát.) A bútorok egyébként - az egyetlen franciaágyat kivéve, amelyek külföldre költöző baráttól vettem harmadáron - mind ingyen kerültek hozzám: vagy még gyerekkori darabok, vagy ajándékba kaptam amikor nekem volt rá szükségem, vagy lomtalanításból származnak, így kifejezetten jó érzés, hogy amikor külföldre költöző húgomék bútorai miatt túl naggyá vált a készlet, tovább tudtam adni a fölösleget olyanoknak, akiknek szüksége van rájuk. Egy háromrészes ülőgarnitúra és egy dohányzóasztal baráthoz került, az alábbiak pedig mentek az ajándékokkal együtt jótékony célra:

 

Mindez azért érdekes, mert a szállító cég sofőrje - és azt hiszem, egyben tulajdonosa - elmondta, rendszeresen kapnak olyan munkákat, amikor használható bútorokat szeméttelepre kell vinniük. Költségben az ember ugyanott van, de ha már mindenképp meg akar szabadulni tőlük, akkor szeméttelep helyett jobban megéri inkább egy szociális szervezetet megadni végcélként.

 

Végezetül a választott szervezetről beszélnék. A Menedékház Alapítvány lett a megajándékozott, elsősorban azért, mert Nagy Zoltán, a szakmai vezetőjük a 13-i kilakoltatás elleni demonstráción velünk együtt ült be az élőláncba (lakhelyet jött felajánlani a családnak, a helyszínen hallott róla, hogy beszállhat, és egyből el is döntötte), számomra pedig a hitelességnek és megbízhatóságnak elég jó mércéje, ha egy rászoruló családokat támogató szervezet tisztségviselője gondolkodás nélkül hajlandó fogdát és bíróságot is vállalni ezekért az emberekért. Egy pár percem volt kipakolás után a központjuk megtekintésére, és minden tiszteletem érte. Egy volt laktanya területén működő ipari központban bérelnek egy háromszintes épületet, ahol egyszerre üzemel hajléktalan emberek nappali melegedője és családok szociális otthona, összesen több, mint 100 fő ellátását lehetővé téve. Nekem nagyon pozitív meglepetés volt a hely, egyrészt mert nagyon szépen felújították, másrészt mert hihetetlenül vidám közösségi élet zajlott a falakon belül, nevetve rohangáló gyerekekkel, tréfálkozva főző családokkal, szorgosan pakoló fiatalokkal és idősebbekkel, Zolinak pedig ahogy jártuk körbe a házat, minden gyerekhez volt egy jó szava. Remélem elég giccsesen hangzik, mert ha nem, akkor nem jól írtam le a jelenséget. Magyar viszonyokhoz szokott szemnek döbbenetes volt látni, hogy itt nem csak egy fizikai tárolóhelyet hoztak létre embereknek, hanem testileg-lelkileg menedéket nyújtanak, nevükre alaposan rászolgálva. Remélem hamarosan vissza tudok még ide menni és részletesebben beszámolni róla, mindenképpen megérdemlik. Mindenesetre legalább tucatszor megköszönték az adományokat (plusz még az élelmiszert párszor, mert épp volt egy új családon belüli erőszak miatt oda került nénijük, akinek pont jól jött), úgyhogy ezúton szeretném ezt továbbítani mindenkinek, aki részt vett benne.

 

Várhatóan karácsony előtt rendezek egy hasonló eseményt, azaz el lehet kezdeni gyűjteni a felajánlandó holmikat, felhozni őket vidékről akinek kell, bármikor le lehet adni nálam, de emellett bátorítanék mindenkit, rendezzen maga is hasonlót a saját szájíze szerint: nem túlzottan megterhelő, de nagyon sokat tud jelenthet rászoruló emberek számára.