Szolidaritás
Kopiás Attila Steve 2009.09.05. 05:05Ma, 14. alkalommal kerül megrendezésre az évi LMBT fesztivál keretében az - immáron - Meleg Méltóság Menete névre hallgató felvonulás. Tavaly ilyenkor egy nyílt levélben írtam róla részletesen, hogy miért fontos a téma, miért fontos kiállni azért, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és heteroszexuális emberek emberek azonos jogokkal és lehetőségekkel élhessenek az országban. Pár évvel ezelőtt nagyjából ugyanazen dolgokat mondtam el élőben is, amikor lehetőséget kaptam rá, hogy a felvonulás előtt néhány szót szóljak az összegyűltekhez.
Számomra természetes, hogy idén is kint leszek, de immáron nem csak ezek miatt.
Ma Magyarországon az LMBT közösség az egyetlen, akik bár csak másodrendű jogi helyzetük és a mindennapi megaláztatások ellen szólalnak fel, akik senki mástól nem akarnak jogokat megtagadni, akik deklaráltan erőszakmentes és kulturált módon küzdenek, mégis szervezett civil csoportok fizikai támadásaitól kell tartaniuk minden egyes alkalommal, amikor az utcára kimerészkednek. Nem mondom, hogy nekik a legnehezebb. Számos kisebbségi csoport - beszéljünk cigányokról, muszlimokról, zsidókról, vagy akár hajléktalanokról és mélyszegénységben élőkről - tagjainak kell nap mint nap megküzdenie a mindennapi elutasításokkal az iskolákban, a munkahelyen, az utcán vagy akár szórakozás közben. Nem tudom kinek a legnehezebb, minden helyzet más és más.
De azt tudom, hogy ha ma Magyarországon magyar és őket támogató külföldi embereknek félniük kell ha egy törvényes, erőszak- és megkülönböztetés-mentes demonstráción részt akarnak venni, akkor ott a helyünk. Itt most nem csak a házassághoz és jogbiztonsághoz való jogról van szó. Itt a szólásszabadsághoz, méltósághoz és testi épséghez való jogról van szó. Nem "a melegekéről". A miénkről, mindannyiunkéról. A kérdés az, hogy mi milyen országban akarunk élni.
Olyanban, ahol mindenki egyedül van? Olyanban, ahol mindannyian egymás ellen vagyunk és ha tömegek fordulnak az elesettek ellen, akkor szótlanul nézzük? Olyanban, ahol ha minket épp nem érint embertársaink problémája, elfordulunk tőlük és magukra hagyjuk őket? Olyanban, amiben csak azzal törődünk, aki közell áll hozzánk, aki szimpatikus számunkra?
Vagy olyanban, ahol átlépünk ezen? Ahol kiállunk mindazokért, akiket sérelem ér, és tudhatjuk, hogy ha minket sérelem fog érni, lesz, aki kiálljon értünk?
Amikor karácsonyra idegen erdélyi gyerekeknek csomagolunk ajándékot, nem gondolkozunk rajta, hogy vajon szimpatikus lenne-e nekünk az az ember, akit épp megajándékozunk. Nem rágódunk azon, hogy milyen rossz tulajdonságai lehetnek, mekkora esélye van annak, hogy számunkra antipatikus felnőtt lesz belőle egyszer. Amikor egy felebarátunkat pusztán politikai hovatartozása vagy vallása miatt megtámadnak és megsebesítenek az utcán, nem mérlegeljük, hogy milyen közel áll hozzánk az adott világnézet, egyszerűen csak örülünk, hogy ha nincsenek súlyos következmények. Ha egy barátunk bármilyen bajban van és segítséget kér, nem kezdünk el azon elmélkedni, hogy zenei, öltözködésbeli, kulináris vagy akár szexuális téren nem tér-e el nagyon az ízlésünk.
Egyszerűen tudjuk, hogy valaki segítségre szorul és segítünk. Gyakran máshogy nem tudunk, mint hogy ott vagyunk vele, tudatjuk, hogy nincs egyedül, de néha pont ez a legfontosabb.
Jelen pillanatban minden egyéb - kifogás. Én is látok minden évben antipatikus embereket is a felvonuláson, minden évben látok dolgokat, amiket én máshogy szerveznék meg és még számos fenntartásom lehet. De egy olyanom sincs, ami elfogadhatóvá tenné, hogy a távolból nézzem, amint egy békés emberijogi demonstráción az emberek félelemben, magukra hagyva kell vonuljanak a rendőrség által rájuk erőltetett ketrecben, csak mert egyesek szerint törvénytelen és erőszakos eszközökkel meg lehet támadni bármit, ami nem felel meg a személyes ízlésüknek. Lehet, hogy egyszer én leszek az, aki nem felel meg ennek, lehet, hogy soha nem jön el ez a nap. De amíg egy ember is van, aki ezt el kell szenvedje, addig sokat fog jelenteni az is, ha egyszerűen ott vagyok, hogy tudják: nincsenek egyedül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.